Jogfigyelés - Javaslatok, tervezetek

2011. június 10.

Egyes elektronikus hírközlési tárgyú törvények módosításáról (Dtv. módosítás)

Ismét módosulna a műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló 2007. évi LXXIV. törvény (Dtv.). Rogán Antal június 10-én nyújtotta be az egyes elektronikus hírközlési tárgyú törvények módosításáról szóló T/3505. sz. törvényjavaslatot (később Puskás Imre is csatlakozott hozzá benyújtóként). A tervezett módosítás érinti a helyi és körzeti vételkörzetű digitális műsorszóró adó üzemeltetési jogosultságok pályáztatásának szabályait is.

A javaslat közvetlen előzményeként az audiovizuális politikáért felelős Nemzeti Fejlesztési Miniszter bocsátotta társadalmi egyeztetésre az egyes elektronikus hírközlési tárgyú törvények módosításáról szóló törvény Tervezetét. A Tervezetet alig hat napig lehetett véleményezni.

 Ilyen előzmények után meglepetést keltett, hogy nem az audiovizuális törvényhozásért felelős kormánytag előterjesztésében, hanem ismét képviselői önálló indítványként – a „szokásos” péntek délutáni időzítéssel – került benyújtásra a T/3505. sz. törvényjavaslat. A javaslat az Eht. átfogó módosítása mellett mintegy száz ponton módosítaná az Mttv-t, tucatnyi helyen a  Dtv-t, és nyolc helyen az Smtv-t. A módosítások – kevés kivétellel – szinte változatlanul tartalmazzák a miniszteri tervezetben szereplő javaslatokat, azonban elfogadásuk es- főleg az Mttv. esetében – azok volumenét lényegesen meghaladó változásokat hoznának.

A Javaslat több helyen korrigálta a Tervezetet, de azért érdemes lett volna még egyszer alaposan elolvasni beterjesztés előtt. Akkor talán nem maradt volna benne a Dtv. 60.§ (4) bekezdésének hatályon kívül helyezésére vonatkozó javaslat – miközben a Dtv-nek csak 54.§-a van.
 
Fogalmi pontosítások

A Javaslat kiegészítené a Dtv-t a digitális földfelszíni műsorterjesztés fogalmával, amely eddig nem szerepelt benne. Pontosítaná a műsorszórás fogalmát is, és sort kerítene a forgalomba hozatal és a gyártó fogalmának a vonatkozó EU irányelvek szóhasználatának megfelelő módosításra is. Ez utóbbi fogalmaknak a hatályos Dtv-től eltérő meghatározása oda vezet pl., hogy a Javaslat elfogadása esetén a jövőben – a tényleges gyártón kívül – nem a termék belföldi forgalomba hozataláért felelős gazdálkodó szervezet minősülne gyártónak, hanem az, aki a terméknek a közösségi piacon első alkalommal a saját neve alatt forgalomba hozza.

 Analóg közszolgálati médiaszolgáltatás leállítása

A jelenlegi szabályok szerint a közszolgálati médiaszolgáltató műsora analóg szórásának leállítására a műsorszóró hálózatban található adónként akkor kerülhet sor, ha és amennyiben az adó vételkörzetében a lakosság digitális földfelszíni műsorszórási ellátottsága és a digitális műsorterjesztési szolgáltatás vételére alkalmas készülékkel rendelkező háztartások aránya ezt lehetővé teszi. A módosítás szerint ezek a feltételek nem kerülnének rögzítésre, és a leállítás rendjét adónként vagy az adó és átjátszó adói által meghatározott területenként a Hatóság elnökének rendelete szabályozná.

 A digitális átállásnak úgy kell megvalósulnia, hogy a lakosság legalább kilencvennégy százalékát elérje a digitális televízió műsorszórási szolgáltatáson keresztül a közszolgálati médiaszolgáltatás, ezt a Javaslat szerint országosan kell érteni. A javaslat szerint követelmény lenne az is, hogy  a lakosság számára a kiskereskedelmi forgalomban elérhetőek legyenek a vételi eszközök.
 
Helyi és körzeti digitális pályázati eljárás szabályainak módosulása

A Dtv. 43/A-43/M.§-ának szabályait – 2011. január 1-i hatállyal – az Mttv. iktatta be a Dtv-be. Ezek a szabályok részletesen leírják a helyi és körzeti vételkörzetű műsorterjesztési szolgáltatások nyújtását lehetővé tevő digitális műsorszóró adó üzemeltetési jogosultságok pályáztatási rendjét.

 A Tervezet hatályon kívül helyezte volna az új rendelkezések legelső paragrafusát, a teljes 43/A.§-t, a többi rész változatlanul hagyásával. A 43/A. § azt tartalmazza, hogy a pályázati eljárásra a frekvenciahasználati jogosultság megszerzését szolgáló árverés és pályázat szabályairól szóló külön jogszabályt (78/2006. (IV.4.) Korm. r.) a Dtv. 43/A-43/K.§-ban meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.
 
Ezek az eltérések teszik lehetővé, hogy az eljárás során ne hozzon létre a Hatóság pályázati vagy árverési bizottságot, hanem ehelyett a pályáztatást az Országgyűlés által létrehozott többpárti eseti bizottság felügyelje.
 
A Javaslat korrigálja a Tervezetet, és– azzal összefüggésben, hogy az átállás ütemét rendelet határozza meg – már csak a 43/A.§ (1) bekezdését helyezi hatályon kívül.
 
Nem érintené tehát a módosítás a digitális eseti bizottság létét és hatáskörét.
 

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Elnökének rendeletalkotási jogköre
A Tervezetben még két változatban szerepelt a módosítás, a Javaslat a korábbi B változatot tartalmazza csak, még a Tervezetnél is nagyobb hatáskört adva az NMHH Elnökének.

 A Javaslat elfogadása esetén a jövőben a Kormány helyett az MNHH Elnöke határozná meg rendeletében a digitális vevőkészülékek együttműködő képessége érdekében szükséges intézkedések részletes szabályait, valamint – a Tervezettől eltérően önállóan, és nem az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben - a digitális átállás forrásainak részletes felhasználási szabályait.
 
Ugyancsak ő határozná meg önállóan, a területért felelős miniszterek helyett a digitális műsorszóró hálózatok, illetve műsorszóró adók üzemeltetési jogosultságok pályázati kiírási határidejét, a közszolgálati médiaszolgáltatások analóg műsorszórásának leállítására vonatkozó szabályokat, az analóg és digitális televíziókészülékek forgalomba hozatala műszaki feltételeinek és digitális műsorok vételére való alkalmasságának, az alkalmasság megjelölésének részletes szabályait, továbbá  a frekvenciahasználat díjából a digitális átállás forrásaként felhasználható mértéket, és a digitális vevődekóderek állami támogatására vonatkozó szabályokat.

2011. június 10. – benyújtott törvényjavaslat

Ha a fenti Jogfigyeléssel kapcsolatban további ismertetést, elemzést, szakvéleményt vagy előadást szeretne, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot a tartalom@mediajogfigyelo.hu címen. Kérdését, észrevételét a Médiajogfigyelő hivatalos Facebook oldalára várjuk.