Médiahírek

 

Aznap regisztrált blogra hivatkozott az MTI

Budapest, 2012. május 3., csütörtök (eMasa) - Május 2-án szerdán „Napraforgoblog: Kinek a Zsoldosa Ángyán József” címmel jelentetett meg az MTI egy hírt, amely szerint a Vidékfejlesztési Minisztérium - korábban lemondott, és a kormányt többször kritizáló - volt államtitkára valójában azért távozott, mert „két haverját” felmentette a miniszter - írja az eMasa. A blogbejegyzés és az idézetek azonban nem látszottak semmilyen keresőben, mint kiderült azért, mert a blogot alig pár órával a hír közlése előtt jegyezték be. Belénessy Csaba MTI-vezér szerint a bejegyzésnek hírértéke volt.

„»Valójában ő lépett le a minisztériumból, de nem birtokpolitikai viták miatt, hanem mert két haverját, akik a régi kommunista csapatból ragadtak a minisztériumban, a miniszter felmentette. Valójában ez volt az oka annak, hogy a miniszterelnök nem védte meg őt. Úgy tűnik, a függelemsértést a polgári kormánynál nem díjazzák« - olvasható a Kinek a zsoldosa Ángyán József? címmel szerdán közzétett blogbejegyzésben - írja az eMasa. A napraforgoblog írása szerint Ángyán József személyes kötődései miatt kifogásolta a kormányzat birtokpolitikáját” - így kezdődik az MTI szerdán 14 óra 10 perckor közölt híre, melyben nem adják meg a blogbejegyzés elérhetőségét

Elsőként a Kettős Mérce blog írta meg a problémát (3 óra előtt egy perccel), hogy a blog semmilyen keresőben nem látszik, és hogy az MTI által idézett mondatok is csak az MTI-től átvett hírekben találhatóak meg. Az MTI másfél óra múlva frissítette a hírt a blog linkjével, amelyből kiderült, hogy valószínűleg azért nem látszott a keresőkben, mert a blogot aznap jegyezték be, az idézett bejegyzés pedig fél 11 után, tehát az MTI hírének közlése előtt kevesebb mint négy órával került fel. Az egynapos blog egyetlen bejegyzését tehát valamilyen módon el kellett juttatni a nemzeti hírügynökséghez, amely gyakorlatilag azonnal legyártotta és közölte a hírt. A blogból átvett részekhez az MTI mindössze annyit fűzött hozzá: „Ángyán József idén januárban nyújtotta be lemondását, indoklás nélkül. A fideszes parlamenti képviselő később többször bírálta a kormány birtokpolitikáját. Az MTI-nek nem sikerült elérnie Ángyán Józsefet. A Vidékfejlesztési Minisztérium az MTI-vel közölte: általában nem kommentál blogbejegyzéseket, mindenesetre a témával kapcsolatos tényeket, fejleményeket figyelemmel kíséri és megvizsgálja.”

A hírre reagálva az LMP-s Karácsony Gergely nyílt levélben követelte, hogy „az MTI azonnal adjon ki helyesbítő közleményt, és tegye világossá, hogy az általa kiadott hír minden alapot nélkülöz”, továbbá, „indítsanak vizsgálatot azzal kapcsolatban, hogy ki felelős a közmédiában elkövetett újabb súlyos normasértésért!” Az LMP frakcióvezető-helyettese szerint „az 50-es évek lejárató kampányait idézi, hogy az adófizetők pénzén fenntartott távirati iroda egy senki által nem ismert, és az internetes keresések alapján nem is létező blog bejegyzésére hivatkozva akar valakit lejáratni. Aligha véletlen, hogy a kiszemelt áldozat az a kormánypárti képviselő, aki igen éles szavakkal bírálta a kormány politikáját, aki szerint az állami földek bérbeadása kapcsán a kormány maffiózóknak és oligarcháknak kedvez.”

Csütörtök reggel közölt válaszában az MTI vezérigazgatója, Belénessy Csaba szűkszavúan így reagált: „Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! A napraforgo blog létezik és mi úgy ítéltük meg, hogy az MTI által idézett írásnak hírértéke van. Ezt támasztja alá a Vidékfejlesztési Minisztérium nyilatkozata is. Reméljük, hamarosan közölhetjük Ángyán József volt államtitkár véleményét is.”

Ángyán József reakcióját végül egy csütörtöki hírben közölte a nemzeti hírügynökség: a volt államtitkár szerint a korábbi hírben, illetve az idézett bejegyzésben „foglaltak minden alapot nélkülöznek, egytől egyig szemenszedett hazugságokat tartalmaznak" - idézi az MTI-t az eMasa cikke. 

Ángyán József teljes közleménye az OS kiadásában itt olvasható