Médiahírek

 

Nyilatkozatok az MTVA székház előtti tüntetésről

Budapest, 2012.november 2., péntek (MTI) - A Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) budapesti székháza előtt demonstrálók pénteken tiltakoztak sátraik szerintük jogtalan arrébb vitele és az ellen, hogy kordont építettek eddigi gyülekezési helyükre. Az MTVA az MTI-hez eljuttatott közleményében egyebek között azt írta, hogy az MTVA a törvények betartásával, jogszerűen járt el, amikor kiürítette a területet, ahol építési munkálatok kezdődtek. A rendőrség közölte: gyülekezési joggal való visszaélés szabálysértés miatt eljárás indult a pénteki demonstráció szervezője ellen.

A demonstrálók megmozdulásán - amelyen több ellenzéki párt képviselője is felszólalt - Nagy Navarro Balázs, a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezetének (TFSZ) alelnöke "gyalázatos dolognak" nevezte, hogy nem maradhattak eddigi helyükön, ahonnan - állítása szerint - több demonstrálót erőszakkal távolítottak el. Felhívta a figyelmet arra: "aki erőszakkal lép fel, bűncselekményt követ el", ezért büntetőfeljelentést tesz az őket ért atrocitás miatt.
    A szervezet alelnöke megbeszélésre hívta a helyszínre Orbán Viktor miniszterelnököt és a kormánypárti országgyűlési képviselőket, akik 2006-ban a Parlament épülete körüli kordont bontani kezdték, továbbá követelte Böröcz István, az MTVA vezérigazgatójának távozását. Hozzátette: az üggyel kapcsolatban petíciót nyújtanak majd át az Európai Unió képviselőinek és az Európai Bizottság elnökének.
    Lendvai Ildikó, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának szocialista tagja a helyszínen közölte: hétfőn kezdeményezi a testület összehívását az ügyben, mert "itt a jogainkról van szó". Párttársa, Horváth Csaba azt mondta, Magyarországot a jelenlegi hatalom nem tekinti demokráciának, a demonstrálók sátrainak eltávolítása pedig "a legsötétebb diktatúrákat idézi".
    Karácsony Gergely, az LMP parlamenti frakcióvezető-helyettese szintén a helyszínen úgy fogalmazott, "micsoda emberek, akik 70 milliárd forintot költenek a hazug médiára", és akik fizikai erőszakkal hurcolnak el demonstrálókat. Varju László, a Demokratikus Koalíció pártigazgatója beszédében hangsúlyozta: sajtószabadság nélkül nincs demokrácia.
    Iványi Gábor metodista lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője arról beszélt, "ma gyászoljuk a pillanatnyilag tetszhalott demokráciát", és reményét fejezte ki, hogy "lesz feltámadása a demokráciának, amikor szabadon szólhat a sajtó".
    A tüntetésen ott volt Schiffer András és Szabó Tímea LMP-s országgyűlési képviselő is. A demonstrálók a beszédek után az MTVA székházának főbejárata közelébe költöztették sátrukat.
    Az MTVA közleményben reagált Nagy Navarro Balázs szavaira, határozottan visszautasítva azon kijelentését, hogy péntek hajnalban, az MTVA Kunigunda úti gyártóbázisa előtt történt szoborállítási munkálatok kezdetekor erőszakkal távolították volna el az ott demonstrálókat. "Ezzel szemben az igazság az, hogy erőszak nem történt" - hangsúlyozta az MTVA sajtóirodája az MTI-hez eljuttatott közleményében.
    Mint írták, az MTVA a törvények betartásával, jogszerűen járt el a terület kiürítésekor, sőt az illetékesek még segítséget is nyújtottak a demonstrálóknak az átköltözésben. "Nagy Navarro Balázs, aki folyamatosan (félre) informálja a sajtó munkatársait a reggeli munkálatok kezdetekor nem volt jelen a helyszínen, csak később, taxival érkezett meg, amikorra már a terület akadálymentesítése megtörtént" - írták.
    Az MTVA korábbi közleményében azt írta,"tiszteletben tartja a magukat tüntetőknek nevezők álláspontját és véleményét, de biztosítani kívánja mind dolgozói, mind vendégei számára ingatlanjai akadálymentes megközelítését". Az MTVA tájékoztatása szerint a gyártóbázis elé egy, a budai hegyek vonulatát mintázó műalkotás kerül, az építéshez szükséges engedélyek már megvannak, így a munkálatokat pénteken elkezdték.
    A TFSZ péntek késő délutáni, az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozta: a rendőrség sem tavaly karácsonykor, sem most, halottak napján nem akadályozta meg, hogy a "törvényesen, békésen tüntetőkkel szemben az MTVA erőszakkal lépjen fel". A szakszervezet a Belügyminisztériumtól, az országos és a budapesti rendőrfőkapitánytól azonnali vizsgálatot követel annak megállapítására, hogy "a rendőrség miért nem gondoskodott a békésen demonstrálók megfelelő védelméről", illetve a rendőrségi segélyvonalon tett bejelentések után miért tartott csaknem fél óráig a rendőrség helyszínre érkezése - olvasható a TFSZ közleményében.
    A Budapesti Rendőr-főkapitányságon gyülekezési joggal való visszaélés szabálysértése miatt eljárás indult a 11 órakor kezdődött demonstráció szervezője ellen - közölte a rendőrség este az MTI-vel.