Médiahírek

 

Visszavonta Balavány György elleni keresetét az MTI

Budapest, 2013. február 18., hétfő (hvg.hu) - Visszavonta a jó hírneve megsértése miatt Balavány György ellen benyújtott keresetét az MTI Zrt. – tájékoztatta a hvg.hu-t az alperes. A hírügynökség az után indított pert a blogger ellen, hogy az „Elegem van a közszolgálatból” című bejegyzésében kritizálta az MTI hírszerkesztési gyakorlatát.

Egy nappal az első tárgyalási nap előtt visszavonta a Balavány György blogger ellen a társaság jó hírnevének megsértése miatt indított keresetét az MTI Zrt. – írja a hvg.hu a blogger tájékoztatására hivatkozva.

A hvg.hu egy korábbi cikkében számolt be arról, hogy a nyáron nyilvános bocsánatkérésre, blogbejegyzései eltávolítására és 10 000 000 forint anyagi kártérítés kifizetésére kötelezte volna a hvg.hu állandó bloggerét, Balavány Györgyöt az MTI Zrt. által benyújtott bírósági kereset, amely szerint az újságíró megsértette a cég jó hírnevét, amikor kritizálta az MTI-n és a hirado.hu-n közölt tartalmakat.

Az MTI kifogásolta, hogy az "Elegem van a közszolgálatból" című bejegyzésében Balavány azt írta: "a közmédia ma azt jelenti, kisfiam, hogy a pénzünkből hazudnak nekünk", illetve hogy a közszolgálati média "egyoldalú tájékoztatásért, sőt álhírek terjesztéséért" és "dühítően ostoba" tartalmak közléséért perelhető lenne a médiahatóságnál.

A "Tisztogat és hazudik az MTVA: dokumentumokkal" című bejegyzés, amely Thész Gabriella a Magyar Rádió Gyemekkórusának vezetőjének elbocsátásról és az MTI ezzel kapcsolatos tájékoztatásáról szólt, szintén bekerült a keresetbe, mivel a felperes szerint "az MTI, ahogy szokott, arcátlanul hazudik" mondat szintén sérti a társaság jó hírnevét, bár Balavány a Thész Gabriellával kapcsolatos pontatlan tájékoztatást dokumentumokkal bizonyította - írja a hvg.hu.