Médiahírek

 

Az NVB megállapította a nemzetiségi és pártlisták politikai reklámjainak műsoridejét

Budapest, 2014. március 11., kedd (MTI) – A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén döntött a nemzetiségi és pártlistát állító jelölőszervezetek politikai reklámjainak közzétételére rendelkezésre álló közszolgálati műsoridő felosztásáról. A választási eljárásról szóló törvény szerint az országgyűlési képviselők általános választását megelőző kampányidőszakban a pártlistát állító jelölőszervezetek politikai reklámjainak közzétételére rendelkezésre álló időtartam összesen 470 perc, a nemzetiségi listák esetében pedig 130 perc.

A jelölőszervezetek rendelkezésére álló időtartamot az egyes pártlisták között egyenlő arányban kell felosztani.
   
Az NVB által jogerősen nyilvántartásba vett pártlisták száma 18, vagyis a 18 pártlistát állító jelölőszervezet pártlistánként 26 perc 7 másodperc időtartamban teheti közzé politikai reklámját a Magyar Televízió Zrt., a Duna Televízió Zrt. és a Magyar Rádió Zrt. médiaszolgáltatásában.  A jelölőszervezetek rendelkezésére álló időtartamot közszolgálati médiaszolgáltatóként egyenlő arányban kell felosztani. Ez alapján az NVB megállapította, hogy a három lineáris médiaszolgáltatást nyújtó közszolgálati médiaszolgáltató egyenként és pártlistánként 8 perc 42 másodperc időtartamban köteles közzétenni az országos pártlistát állító jelölőszervezetek politikai reklámjait.
  
   A jogerősen nyilvántartásba vett nemzetiségi listák száma 13, vagyis nemzeriségenként 10 perc időtartamban tehetnek közzé politikai reklámot a Magyar Televízió Zrt., a Duna Televízió Zrt. és a Magyar Rádió Zrt. médiaszolgáltatásában. Ez azt jelenti, hogy a közszolgálati médiaszolgáltatók egyenként és  nemzetiségi listánként 3 perc 20 másodperc időtartamban kötelesek közzétenni a nemzetiségi listát állító jelölőszervezetek politikai reklámjait.

  Az NVB határozatai ellen három napon belül lehet felülvizsgálati kérelmet benyújtani a Kúriához.