Médiahírek

 

Megalakult a Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal

Budapest, 2014. március 12., szerda (MTI) - Megtartotta első ülését szerdán a piaci, civil és állami szférából delegált tagokból álló Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal, amely tanácsadó testületként támogatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének munkáját. A hatóság MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a testület állásfoglalásokat, ajánlásokat dolgoz ki az internetpiaci szereplők számára a gyermekbarát internetezés elterjesztésének érdekében; egyebek mellett a szűrőszoftverek hatékony alkalmazásával foglalkozik majd.
A Médiatanács tavalyi javaslata alapján felállított grémium egyedi ügyeket is jogosult megvizsgálni. A testülethez fordulhat bárki, aki azt tapasztalja, hogy egy tartalomszolgáltató gyermekvédelmi szempontok figyelmen kívül hagyásával tesz közzé olyan információkat, amelyek súlyosan károsíthatják a kiskorúak szellemi, lelki fejlődését például az erőszak kegyetlen, vagy a szexualitás naturális ábrázolásával.
    A kerekasztal azt is vizsgálja, hogy milyen kezdeményezésekkel növelhető a gyerekek és szüleik médiatudatossága. A szervezetnek nincs hatásköre kötelező erejű jogi normák megalkotására, az önszabályozás és a jó gyakorlatok ösztönzésével azonban hatékony szereplővé válhat a médiaszabályozásban - írták a közleményben.
    Az erre vonatkozó törvénynek megfelelően Karas Monika a médiahatóság elnökeként két tagot és a testület elnökét saját jelölés alapján, nyolc-nyolc tagot a gyermekvédelemmel foglalkozó szervezetek, illetve az internetpiaci szakmai szövetségek ajánlásai, két tagot pedig az informatikáért felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztérium javaslata alapján nevezett ki.
    A kerekasztal elnöke Koltay András, a Médiatanács tagja lett. Az elnök és a húsz tag három évre kapták megbízásukat, munkájukért nem részesülnek díjazásban - közölték.