Médiahírek

 

Első reakciók a reklámadó tervével kapcsolatban: az RTL szerint a kormány tönkre akarja tenni a vállalatot

Budapest, 2014. június 2., hétfő (MTI) - Az RTL Magyarország szerint a reklámadó bevezetése durva kísérlet arra, hogy a kormány ellehetetlenítse az ország legnagyobb médiumát, amely "az elmúlt 17 évben bizonyította a pártoktól, és így a kormánytól való függetlenségét". A TV2 is tiltakozik a hétfőn L. Simon László fideszes képviselő által az Országgyűlés elé terjesztett reklámadó-tervezet ellen. A televíziós csatorna arra kéri a kormánypártokat, hogy álljanak el a reklámadó bevezetésétől.

Az  RTL Magyarország közleményében azt írta: megdöbbenéssel fogadták a törvényjavaslatot, az abban foglaltak szerint ugyanis az adó túlnyomó része - körülbelül 50 százaléka - az RTL Magyarországot terhelné. Az adó költségvetési hatása minimális - fűzték hozzá -, annak összege a közszolgálati média 78 milliárd forintos költségvetésének 11-12 százaléka, és nem sokkal több annál, mint amennyit a Magyar Nemzeti Bank idén reklámra költ - fogalmaztak közleményben.
    Hangsúlyozták: az RTL tizenhét éve működik Magyarországon, ugyanúgy adót fizet, mint bármelyik másik gazdasági társaság az országban, tavaly is "jelentősen" hozzájárult a központi költségvetéshez. Ez az összeg nagyságrendileg ugyanannyi, mint a most tervezett médiaadó teljes összege, így - a társaság szerint - világos, hogy az adó kivetésének fő célja nem a költségvetési egyenleg javítása.
    Közölték azt is: az RTL közvetve vagy közvetetten minimum 600 család megélhetését biztosítja, több mint 15 éve a legnézettebb televízió csatornát üzemelteti.
    Kitértek arra is, hogy társaságuk profitábilisan működött az elmúlt években, ám a tervezett adó - amelynek módja és mértéke szerintük semmilyen demokratikusan működő országban nem ismert - a vállalatot több milliárdos veszteségbe taszítaná és ezzel veszélybe sodorná a magyar médiapiac legnagyobb független szereplőjének gazdaságos működését, annak egyes munkahelyeit és bizonyos műsorait.
    "Hangsúlyozzuk, hogy az RTL Magyarország a továbbiakban is elkötelezett a piaci alapon történő működés és a független hírszolgáltatás biztosítása mellett, valamint amellett, hogy továbbra is a legnézettebb szórakoztató műsorokat készítse és mutassa be Magyarországon" - zárta közleményét az RTL.
     Az MTI-hez a TV2 által hétfőn eljuttatott közlemény szerint a médium elfogadhatatlannak tartja, hogy a múlt évben a napirendről lekerült tervezet most mindenfajta előzetes egyeztetés, a piac meghatározó szereplőinek megkérdezése nélkül került a parlament elé. "Különösen aggályosnak tartjuk, hogy a mai napon benyújtott tervezet a korábbinál is nagyobb terheket róna a médiapiac szereplőire" - fűzték hozzá.
    A TV2 úgy látja, ha a törvényt elfogadják, az beláthatatlan következményekkel járna a médiavállalkozások számára, különös tekintettel a legnagyobb befizetőre, a televíziós szektorra, így a TV2-re is. Hozzátették, hogy az új adó körülbelül 1,6-1,8 milliárd forint bevételkiesést jelentene a "100 százalékban magyar tulajdonba került" TV2-nek. A 2013-as 10 milliárd forintos veszteség mellett ez a tétel a vállalat működését ellehetetlenítené. Így akár meg is szűnhetnek az olyan műsorok, mint például a Tények, a Mokka, a Napló és az Aktív, de a Jóban Rosszban is veszélybe kerülhet - hívták fel a figyelmet.
    "A TV2 a fentiek alapján határozottan arra kéri a kormánypártokat, hogy álljanak el a reklámadó bevezetésétől" - jelentették ki.