Médiahírek

 

Médiacsomag: augusztustól indulhat az új rendszer

Budapest, 2010. június 11., péntek (MTI) - A Fidesz szerint azért van szükség a közmédiumok működésének újraszabályozására, mert
bebizonyosodott: a régi rendszer megbukott.

Cser-Palkovics András a pénteken, fideszes képviselők által az Országgyűléshez benyújtott átfogó médiacsomagról az MTI-nekazt mondta: augusztustól elindulhat
 az új rendszer, amely teljesen átszabja a közmédiumok működését; a
  javaslat nem az alkalmazotti körről, hanem a szervezetek
  működőképesebbé tételéről szól.
   
 A Fidesz két képviselője Cser-Palkovics András és Rogán Antal öt
 előterjesztésből álló átfogó médiacsomagot nyújtott be az
 Országgyűlésnek
 .
     Cser-Palkovics András ezzel kapcsolatban az MTI-nek nyilatkozva
 felhívta a figyelmet: egyelőre keretszabályokat kívánnak alkotni,
 amelyek alapján - a parlamenti döntéshozataltól függően - akár
 augusztusban is elindulhat az új rendszer. Mint mondta, a
 kerettörvény átmenti lenne, annak alapján készülne az új
 médiatörvény, amely a tervek szerint 2011. januárjától léphetne
 hatályba
 .
     A fideszes politikus arra a kérdésre, hogy miért nem vártak az
 új médiatörvényig, azt válaszolta: a régi rendszer magától
 szétesett, megbukott, erre már az előző ciklusban is többször
 felhívták a figyelmet. Sem az MTV-nek, sem az ORTT-nek nincs elnöke,
 hamarosan a Magyar Rádió esetében is felmerül ez a kérdés  - fűzte
 hozzá azzal, hogy működésképtelenné válhat a közszolgálat a média
 területén.
 
     Ennek megakadályozását, megelőzését és egy új rendszer
 felépítését szolgálják azok a javaslatok, amelyeket pénteken a
 parlament elé benyújtottunk - szögezte le
 .
     Hangsúlyozta: a csomag azt a célt szolgálja, hogy a
 médiaszabályozás területén is megkezdődjön egy új, hatékony,
 működőképes és a megfelelő jogokat biztosítani tudó médiaszabályozás
 Magyarországon
 .
     Annak a reményének adott hangot, hogy a most benyújtottak
 átmeneti jogszabályok lesznek, és a mai problémákat az új
 médiatörvény képes lesz hosszú időre megoldani
 .
     A csomag részleteiről szólva Cser-Palkovics András úgy
 vélekedett: javaslataik egyik legfontosabb eleme az
 alkotmánymódosításra tett indítvány
 .
     Leszögezte: 1990 óta változatlan az alkotmány 61 paragrafusa, és
 az az által használt fogalmak elavultak, alkalmatlanok a modern
 médiapiaci folyamatok alaptörvényi szintű szabályozására
 .
     Szerint a sajtószabadság biztosítása mellé indokolt felvenni a
 sokszínűség védelmét, a polgárok megfelelő tájékoztatásához fűződő
 jogát, illetve a közszolgálati médiát alkotmányos intézménnyé kell
 tennie, amelynek fenntartása az alkotmányban is megfogalmazottak
 szerint állami kötelezettség
 .
     A csomag átfogó médiaszabályozást is javasol: olcsóbb,
 áthathatóbb megoldást eredményezne, ha egy médiahatóság lenne a
 jövőben, létrejön a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság - a Nemzeti
 Hírközlési Hatóság és az ORTT összevonásából -, valamint a
 médiatanács és egy közszolgálati közalapítvány is - emelte ki a
 Fidesz politikusa.
 
     Az előterjesztésről szólva kifejtette, azt módosítja a
 médiatörvényt, az elektronikus hírközlésről, a digitális átállásról,
 a Nemzeti Hírügynökségről szóló törvényt is. Hozzátette: ez a
 jogszabály rendelkezne a tartalomszabályozásról; ennek parlamenti
 vitájától azt várják, hogy a jogszabály végül olyan kereteket,
 értékeket fogalmazzon meg, amelyek később alkalmasak lehetnek az új
 médiatörvény előkészítéséhez
 .
     Cser-Palkovics András azt mondta, az új szabályok teljesen
 átszabják a közszolgálati médiumok működését, azok nonprofit
 részvénytársasággá válnának, de a négy közszolgálati intézmény
 szakmai, jogi és szolgáltatói önállósága megmarad, működésüket
 nonprofit gazdasági társaságokként folytatják tovább,
 tevékenységüket egy közös felügyelő bizottság felügyelné
 .
     Megmaradna a civil kontroll is az úgynevezett közszolgálati
 testületben - húzta alá -, amely a közszolgálati tartalmat ellenőrző
 és Országgyűlés által elfogadott közszolgálati kódex érvényesülését
 felügyelné. E testületnek 12 tagja lenne, a törvényben meghatározott
 jelölő szervezetek, kiemelkedő jelentőségű társadalmi szervezetek,
 történelmi egyházak delegálnák a tagokat
 .
     Az új rendszerben a jövőben a közmédiumokat vezérigazgatók
 vezetnék - közölte. Arra a kérdésre, hogy e szerint a törvény
 hatályba lépésével megszűnne a jelenlegi vezetés mandátuma a
 közmédiumokban, úgy válaszolt: meg kell várni, hogy a parlamenti
 vita végére milyen lesz a csomag végső formája, milyen módosító
 indítványok vonatkoznak akár erre a kérdésre is, és végül milyen
 törvény az előterjesztésből
 .
     A költségekre vonatkozó kérdésre kifejtette, a költségvetés
 számára ez az új rendszer többletforrást nem igényel, azaz a
 büdzsének nem kerül több pénzbe a közszolgálati médiumok
 működtetése, sőt: a javaslatok alapján olcsóbb lesz. Cser-Palkovics
 András felhívta a figyelmet arra, hogy a közalapítványok megszűnése
 azt eredményezi, hogy a jelenlegi 150 testületi hely egyharmada
 marad meg
 .
     A közmédiumok dolgozói elbocsátásával kapcsolatos kérdésre a
 Fidesz országgyűlési képviselője azt válaszolta: az új rendszernek
 nem kell elbocsátásokkal járnia, hiszen a javaslatok nem az
 alkalmazotti körről szólnak, hanem a szervezeti működést kívánják
 ütőképesebbé tenni,
 
     Az MTI szerepét firtató kérdésre leszögezte: a benyújtott
 javaslat egyértelműen cáfol miden korábbi vaklármát, amely szerint a
 Fidesz az MTI megszűntetésére készül. Úgy értékelte, az MTI szerepe
 a jövőben nőni fog.