Archívum - Javaslatok, tervezetek

2011. január 24.

A médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról 2

Ismét módosul a médiatörvény. Még nincs egy hónapja sem, hogy hatályba lépett a magyarországi média intézményi rendszerének átalakításáról szóló 2010. évi LXXXII. törvény, ám az előterjesztők ismét módosítanák a médiát érintő jogszabályokat, köztük a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvényt is.
Szeptember 6-án lépett teljes egészében hatályba a július 22-én elfogadott, augusztus 10-én kihirdetett, a médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló 2010. évi LXXXII. törvény. A magyar médiarendszer intézményi átalakítása az új szabályok szerint folyamatban van. Igaz, hogy ezek az új szabályok alig hogy hatályba léptek, már módosulnának is.

Dr. Cser-Palkovics András és Rogán Antal kormánypárti országgyűlési képviselők 2010. október 4-én nyújtották be a médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló T/1268. sz. törvényjavaslatot, amely többek között a nyáron módosított Eht. és  Rttv. ismételt módosítását is tartalmazza.

A javaslat tartalma

AZ ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLÉSRŐL SZÓLÓ 2003. ÉVI C. TÖRVÉNY (EHT.) MÓDOSÍTÁSA (1.§)

A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság gazdálkodása, költségvetési előirányzatok közti átcsoportosítás (1.§ (1) bekezdés)

A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság gazdálkodására vonatkozó részében kiegészítené a javaslat a korábbi szabályokat azzal, hogy a Hatóság a költségvetési szervekre vonatkozó jogszabályok „értelemszerű” alkalmazásával gazdálkodik. A módosítás egyszemélyben a Médiatanács elnökét jogosítaná fel arra, hogy a jóváhagyott költségvetés kiadási előirányzatai közötti átcsoportosítson. Ezt a döntést a nyáron módosított Eht. 32.§ (1) bekezdése még a teljes Médiatanács hatáskörébe helyezte.

Bevételek bővülése (1.§ (7) bekezdés)
A javaslat bővítené a Hatóság bevételeit. Eddig nem szerepelt a Hatóság bevételei között a bírság, mely eléggé jelentős összeget képvisel. A bírság eddig a központi költségvetésbe folyt be.

Befolyt bírságok felhasználása (1.§ (2) bekezdés)
A javaslat felhatalmazná a Hatóságot, hogy az előző évben befolyt bírságok teljes összegét az elektronikus hírközlés területén a tudatos fogyasztói döntéshozatal kultúrájának fejlesztésére fordítsa.

Minősítési jog, minősített adatok védelméről szóló törvény módosítása (1.§ (3) bekezdés)
A javaslat felhatalmazná a Hatóság elnökét, hogy döntsön a Hatóság tevékenysége során kezelt „minősített adatok minősítéséről”. Ehhez a rendelkezéshez kapcsolódik a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény megfelelő módosítása is (5.§), mely valamennyi autonóm államigazgatási szerv vezetőjét feljogosítja adatok minősítésére.
A minősítési jogra vonatkozó szabály a törvény kihirdetésétől számított 30. napon lépne hatályba.

Köztisztviselők bérének emelése, Ktv. módosítása (2.§)
A javaslat szerint a köztisztviselői törvénynek abba a kategóriájába kerülnének a Hatóság felsőfokú és középfokú végzettségű köztisztviselői, ahova az Országgyűlés, a PSZÁF, Alkotmánybíróság, Számvevőszék stb. köztisztviselői tartoznak. Ez a változás 2011. január 1-től lenne hatályos.


A RÁDIÓZÁSRÓL ÉS A TELEVÍZIÓZÁSRÓL SZÓLÓ 1996. ÉVI I. TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSA (3.§)

Kuratórium megalakulása (3.§ (1) bekezdés)
A Kuratórium a módosítás szerint – az eddigi megfogalmazástól eltérően – nem akkor alakulna meg, amikor a tagjait megválasztják, hanem csak akkor, amikor ezt követően a Médiatanács az elnököt és a további egy tagot is delegálja.

A Közalapítvány esetében a Ptk. szabályaitól való eltérés pontosítása (3.§ (5) bekezdés)
A javaslat pontosítaná azokat a szabályokat, melyek általában véve megengedték a Közalapítvány esetében a Polgári törvénykönyvtől való eltérést. A módosított szöveg kifejezetten megnevezi a Ptk. azon rendelkezéseit, amelyeket az Rttv-ben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
Kimondja a javaslat azt is, hogy a Kuratórium a megalakulásától kezdve teljes jogkörben jár el, és a Közalapítvány Kuratóriuma által annak megalakulását követően tett jognyilatkozatok érvényesek.

Vagyonátadás – azonos tartalmú Rttv. és Nhtv. módosítás (3.§ (6)-(8) bekezdés, 4.§)
A javaslat pontosítaná az Rttv-nek és az Nhtv-nek azokat a rendelkezéseit, amelyek a közszolgálati részvénytársaságok vagyonát a Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap számára adják át.
A javaslat szerint főszabályként a közalapítványok és az MTI vagyona térítésmentes állami tulajdonba kerülne, felettük a tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességét a Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap gyakorolná.
Arról, hogy milyen mértékű-összetételű vagyon kerülne át az Alaphoz, és mi az a vagyonrész, amely a részvénytársaságoknál maradna, a javaslat szerint a Közszolgálati Közalapítvány döntene, a közszolgálati részvénytársaságok vezérigazgatóinak javaslatára.

Közalapítvány gazdasági tevékenysége (3.§ (2) bekezdés)
A javaslat értelmében a Közalapítvány ezentúl jogosult lenne közhasznú társaságot alapítani, más gazdasági társaságot és alapítványt azonban továbbra sem.

Országos műsorszolgáltató pályázatának elbírálása (3.§ (3) bekezdés)
A jövőben a pályázó nem minősülne a korlátozó rendelkezések hatálya alatt állónak, amennyiben pályázati ajánlatában vállalja, hogy nyertessé nyilvánítása esetén a műsorszolgáltatási szerződés megkötésének időpontjától a már meglévő műsorszolgáltatási jogosultságáról, illetve ilyen igényéről lemond, vagy kötelezettséget vállal arra, hogy a korlátozó rendelkezésekbe ütköző helyzetet ugyanezzel a nappal egyéb módon megszünteti.

Lejáró rádiós műsorszolgáltatási jogosultságok (3.§ (4) bekezdés)
Amennyiben a rádiós műsorszolgáltatási jogosultság úgy jár le, hogy azért nem újítható meg, mert már egyszer meghosszabbították, és a pályáztatási eljárás során döntés még nem született, a Médiatanács a korábban jogosultsággal rendelkező műsorszolgáltatóval ideiglenes műsorszolgáltatási szerződést köthetne.

2010. október 4. – benyújtva az Országgyűlésnek