Médiahírek

 

A médiacsomag első részének leállítására hívott fel az EBESZ sajtószabadság-képviselője

Bécs, 2010. június 24., csütörtök (MTI) - A törvényhozási folyamat leállítására hívta fel a magyar kormányt csütörtökön a médiacsomag jövő hétre parlamenti szavazásra kitűzött elemeit illetően az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-képviselője - közölte a tisztségviselő irodája egy közleményben.

Emellett a törvényjavaslat módosítására irányuló, a szakmai
 érintettek bevonásával zajló nyilvános egyeztetést is szorgalmazott
 Dunja Mijatovic
 .
     A javasolt törvények rendkívül aggasztóak a magyarországi
 sajtószabadságra nézve - írta a közlemény szerint az EBESZ
 illetékese Martonyi János külügyminiszternek címzett levelében.
 Elfogadásuk ahhoz vezethet, hogy az összes műsorszolgáltató
 politikai döntéseknek lesz alárendelve - tette hozzá a
 sajtószabadság-képviselő
 .
     A tervezett törvényi változások a médiaszabályozási rendszer
 teljes átalakítását célozzák - áll a közleményben. Az új törvényi
 szabályozás szerint létrejönne két új testület, a Nemzeti Média- és
 Hírközlési Hatóság és a Médiatanács, a kereskedelmi és a
 közszolgálati műsorszolgáltatás engedélyező szerve. A hatóság
 elnökét a miniszterelnök nevezné ki, és a parlament ugyanazt a
 személyt választaná meg a tanács elnökévé.
 
     A kormánypárt a parlamenti mandátumok több mint kétharmadával
 rendelkezik. Az új szabályozás elfogadása a kereskedelmi és a
 közszolgálati műsorszolgáltatók feletti kormányzati ellenőrzéshez
 vezethet - figyelmeztetett Mijatovic
 .
     A törvénymódosításokat és az azt lehetővé tévő
 alkotmánymódosítási javaslatot június 11-én terjesztették a
 parlament elé. A kormány felgyorsított eljárásban, június 28-29-én
 készül szavazni róluk. "Ez nem hagyna időt a nyilvános vitára, ami
 bevett nemzetközi gyakorlat ilyen törvények esetében és amelynek
 magyarországi szakmai érintettek részvételével kell lezajlania"
 .
     "Habár a kormány rendelkezik az alkotmány és a szólásszabadságot
 szabályozó törvények módosításához szükséges parlamenti hatalommal,
 nagyon fontos, hogy a kormányok ne használják ezt a hatalmat a
 sajtószabadság biztosítékainak gyengítésére és arra, hogy
 kormányzati ellenőrzésnek rendeljék alá a médiát, a szólás- és a
 sajtószabadságot biztosító nemzetközi és EBESZ-normákat megsértve."
 
     A műsorszolgáltatók plurális, a kulcsfontosságú szakmai
 érintetteket és a civil társadalmat is magába foglaló igazgatási
 rendszere előfeltétele a médiapluralizmusnak, a sajtószabadsággal
 összefüggő alapvető EBESZ-kötelezettségvállalásnak
 .
     A sajtószabadság-képviselő felajánlotta, hogy irodája
 segítségként részletes jogi szakvéleményt készít a
 törvényjavaslatokról.

www.osce.org/fom/69491