Médiahírek

Közösségi rádiók és tévék fenntartását támogatja a médiatanács

Budapest, 2014. március 13., csütörtök (MTI) - Tizenhárom közösségi médium fenntartási költségeihez járul hozzá összesen több mint 60 millió forinttal a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa - a döntésről csütörtökön tájékoztatta az NMHH az MTI-t. A grémium az eheti ülésén a 2014-es pályázat negyedik fordulójában beadott kérelmekről döntött.

Sajtónapi üzenetek a Sajtóházból

Budapest, 2014. március 12., szerda (eMasa/OS) - A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Belpolitikai szakosztályának március 11-i, "Sajtónapi üzenetek a Sajtóházból" című ünnepi rendezvényén 14  felkért közéleti személyiség - Aczél Endre, Sándor Zsuzsa, Fodor János, Herényi Károly, Szunyogh Szabolcs, Pomogáts Béla, Arató András, P. Szűcs Julianna, Szentpéteri Nagy Richard, Lázár András, Tóth Zoltán, Ungváry Rudolf, Zsolt Péter és M. Lengyel László - sajtónapi üzeneteit hallhatta a közönség. Az esemény házigazdája Vince Mátyás, a MÚOSZ tiszteletbeli elnöke és Acsay Judit alelnök volt. Az eseményt az Objektív Stúdió közreműködésével  online közvetítették és rögzítették, s az üzenetek szabadon megoszthatók és terjeszthetők.

A hét elejétől több háztartásban fogható az M3 Anno csatorna

Budapest, 2014. március 12., szerda (MTI) - Március 10-től még több háztartásban lehet fogni az M3 Anno retrocsatornát, miután az bekerült a UPC Direct szolgáltatásai közé - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szerdán az MTI-vel.

Megalakult a Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal

Budapest, 2014. március 12., szerda (MTI) - Megtartotta első ülését szerdán a piaci, civil és állami szférából delegált tagokból álló Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal, amely tanácsadó testületként támogatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének munkáját. A hatóság MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a testület állásfoglalásokat, ajánlásokat dolgoz ki az internetpiaci szereplők számára a gyermekbarát internetezés elterjesztésének érdekében; egyebek mellett a szűrőszoftverek hatékony alkalmazásával foglalkozik majd.

Az NVB megállapította a nemzetiségi és pártlisták politikai reklámjainak műsoridejét

Budapest, 2014. március 11., kedd (MTI) – A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén döntött a nemzetiségi és pártlistát állító jelölőszervezetek politikai reklámjainak közzétételére rendelkezésre álló közszolgálati műsoridő felosztásáról. A választási eljárásról szóló törvény szerint az országgyűlési képviselők általános választását megelőző kampányidőszakban a pártlistát állító jelölőszervezetek politikai reklámjainak közzétételére rendelkezésre álló időtartam összesen 470 perc, a nemzetiségi listák esetében pedig 130 perc.

Alapjogot sértett Tódor János eltávolítása a neonáci ünnepről

Budapest, 2014. március 11., kedd (eMasa/Népszabadság) - „Alapjogot súlyosan sértő intézkedésnek” nevezte döntésében a Független Rendészeti Panasztestület azt, hogy az Érpataki Általános Iskolában megrendezett neonáci ünnepségről a polgármester kérésére a rendőrség eltávolította Tódor János újságírót és a TASZ helyi aktivistáját, Szöllősi Gábort. Az újságíró a rendőrségen is panaszt tett, de ott eddig – a panasztestület döntésére várva – nem vizsgálták az esetet.

A médiatanács 76 millió forinttal támogatja a helyi rádiókat

Budapest, 2014. március 10., hétfő (MTI) - Helyi rádiók hír- és magazinműsoraihoz járul hozzá ismét, ezúttal összesen több mint 76 millió forinttal a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa - közölte hétfőn az NMHH. A helyi és körzeti rádiók számára tavaly kiírt pályázat utolsó fordulójában tizenhét rádió huszonnégy hír- vagy magazinműsorra kapott támogatást.

Péntekig fogadja az EP-választásokhoz kapcsolódó hirdetési árjegyzékeket az ÁSZ

Budapest, 2014. március 10., hétfő (MTI) - Péntek délutánig juttathatják el hirdetési árjegyzéküket az Állami Számvevőszékhez (ÁSZ) azok a sajtóorgánumok, amelyek az európai parlamenti választáshoz kapcsolódó politikai hirdetéseket szándékoznak közzétenni. Az ÁSZ hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írták: a választási eljárrásról szóló törvénynek megfelelően a sajtóorgánumoknak a választás kitűzését követő öt munkanapon belül kell eljuttatniuk a számvevőszékre hirdetési szolgáltatásaik árjegyzékét, amelyet az nyilvántartásba vesz és honlapján közzétesz. Ennek értelmében a sajtóorgánumok a május 25-ei európai parlamenti választás előtti kampányidőszakra vonatkozó árjegyzéküket pénteken 16 óráig juttathatják el az ÁSZ-hez.

Lekapcsolták és orosz adókkal helyettesítették az ukrán tévécsatornákat a Krímben

Ungvár, 2014. március 9., vasárnap (MTI) – Egy kivételével az összes ukrán televíziós csatornát lekapcsolták a Krímben, helyettük orosz televíziók műsorait sugározzák. Jelenleg az ukrán tévécsatornák közül egyedül a politikailag semleges kijevi Tonis tévé adása fogható az orosz katonák és helyi fegyveresek által múlt héten megszállt Krím félszigeten. Részlegesen leállították a helyi televíziók műsorainak sugárzását is, a kiiktatott ukrajnai csatornákat a félszigeten orosz adók műsorával helyettesítették – adták hírül vasárnap ukrán hírportálok.

Szigetvári szerint hirdetéseivel választási csalást követ el a Fidesz

Budapest, 2014. március 9., vasárnap (MTI) - Szigetvári Viktor, az Együtt-PM szövetség társelnöke szerint a szabályokat kijátszva, visszaélve a választási szabályok hirdetésre vonatkozó részével, választási csalást követ el a Fidesz, amiben tettestársa a TV2. A politikus erről vasárnap, budapesti sajtótájékoztatóján beszélt, kiemelve: az elmúlt napokban egyértelműen bebizonyosodott, hogy miért történt a TV2 eladása. Kifejtette: a kereskedelmi televíziók az új szabályok szerint kizárólag ingyenesen biztosíthatnak felületet a pártok számára. A legnagyobb kereskedelemi televíziók elálltak ettől. Az RTL Klub úgy döntött, hogy ha nem engedi be politikai pártok hirdetéseit, akkor a kormányzati hirdetéseket sem. A TV2 viszont úgy határozott: a politikai pártokat nem engedi be, de a kormányhirdetéseket befogadja.

Huszonöt éves az Országos Sajtószolgálat, az OS

Budapest, 2014. március 9., vasárnap (MTI) - Huszonöt éve indította útjára az MTI az Országos Sajtószolgálatot (OS), amely az alapítás óta több tízezer közérdekű közleményt hozott nyilvánosságra, a kibocsátó szervezetek szándékának megfelelően, tartalmi változtatás nélkül. Az OS-ben jelenleg 625 regisztrált szervezet teszi közzé állásfoglalásait, köztük a parlament, a kormányzat, politikai pártok és civil szervezetek.

A Zuschlag-cikk miatt felmondott Napi Gazdasági egyik vezető munkatársa

Budapest, 2014. március 7., péntek (Index/Médiajogfigyelő) - A Századvég tulajdonában álló Napi Gazdaság napilap adja ki Zuschlag János, a volt MSZP-s politikus könyvét - írja az Index. A portál értesülése szerint a könyvhöz kapcsolódó Zuschlag- interjú közlése miatt a lap egyik vezető munkatársa felmondott. A médiajogfigyelő értesülése szerint Szabó Márta lapszerkesztő mondott fel.

Felmondott az RT America magyar származású műsorvezetője

Washington, 2014. március 6., csütörtök (MTI) - Élő adásban mondott fel szerdán Liz Wahl, az RT America (korábban: Russia Today) orosz állami finanszírozású televízió washingtoni stúdiójának magyar származású amerikai műsorvezetője. Wahl a CNN-nek elmondta, hogy olyan családból származik, amely az 1956-os magyar forradalom idején a szovjet csapatok elől menekült Amerikába és, hogy az RT-nél való munkája "etikai és erkölcsi kihívásokat jelent a számára. Az újságírónő magyar és Fülöp-szigeteki származású amerikainak mondja  magát. "Személy szerint nem tudok része lenni egy olyan (televíziós) hálózatnak, amelyet az orosz kormány finanszíroz és amely tisztára mossa Putyin cselekedeteit" - mondta a CNN-nek. "Büszke vagyok arra, hogy amerikai vagyok és hiszek az igazság közvetítésében" - tette hozzá.

Ridikül Magazin címmel új hetilap jelenik meg

Budapest, 2014. március 5., szerda (mmonline) - A Ridikül Magazin, amely a Magyar Televízió hasonló nevű műsorához is kapcsolódó női magazin, február 13. óta minden héten csütörtökön megjelenik. A kiadvány a Ridikül Magazin Kft. gondozásában készül, a kiadó tulajdonosa az Apropó Média Kft. A kiadó vezetője és egyben a lap alapítója Halkó Gabriella.

A közszereplők szélesebb körű bírálhatósága mellett tette le a voksát az Alkotmánybíróság

Budapest, 2014. március 5., szerda (MTI/eMasa) - Az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítette a március 15-én életbe lépő új polgári törvénykönyv (Ptk.) azon rendelkezését, amely méltányolható közérdekhez köti a közszereplők bírálhatóságát – közölte honlapján a testület. „A szabad társadalmi vita kiemelkedő jelentőségű alkotmányos érdek” – közölték.