Médiahírek

Kötelező lesz az ingyenes szűrőszoftver a kiskorúak védelme érdekében

Budapest, 2014. május 21., szerda (MTI) - A kiskorúak védelme érdekében július 1-jétől ingyenes szűrőszoftvert kell biztosítaniuk az internet-hozzáférést nyújtó szolgáltatóknak. A tárca kampányt is indított, hogy a szülők figyelmét felhívja a szűrőszoftverek fontosságára - jelentette be a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Budapesten. Balatoni Monika a sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés tavaly fogadta el azt a törvénymódosítást, amely a kiskorúak által hozzáférhető internettartalom szűrhetővé tételéről rendelkezik. A jogszabály lényege, hogy a kiskorúak sem otthon, sem az általuk máshol használt számítógépeken ne férhessenek hozzá a számukra káros, jogellenes tartalmakhoz.

További 280 ezer háztartásban fogható az M3

Budapest, 2014. május 21., szerda (MTI) - További 280 ezer háztartásba jut el a közmédia retrocsatornája, miután a Digi az M3-mal bővítette műholdas kínálatát május 20-ától - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap szerdán az MTI-vel.

Tovább bővül Magyarországon a digitális televíziós kínálat

Budapest, 2014. május 21., szerda (MTI) - Tovább bővülhet a digitális földfelszíni vétellel fogható tévécsatornák köre. Az Antenna Hungária (AH) júniusban folytatja hálózatának fejlesztését, ami kihathat a digitális földfelszíni televízióadások és analóg rádióadások elérhetőségére - közölte az AH szerdán az MTI-vel.

Éjféltől nem sugároz a Klubrádió Gyöngyös térségében

Budapest, 2014. május 20., kedd (MTI) - Éjféltől nem lehet fogni a Klubrádiót Gyöngyös térségében a 88,9 megahertzes frekvencián, mert a Klubrádió műsorát átvevő alapítvány felmondta a szerződését - közölte a rádió kedden az MTI-vel.

Az ukrán titkosszolgálat pszichés manipulációt fedezett fel az orosz tv-hírekben

Kijev, 2014. május 20., kedd (MTI) - Az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) szakértői a véleményformálás manipulációjára alkalmas, ezért tiltott, úgynevezett 25-ik képkockát találtak több orosz televízió Ukrajnáról szóló híreiben - állította Marina Osztapenko, a szolgálat sajtófőnöke keddi kijevi tájékoztatóján. Elmondta, hogy az SZBU szakértői két hónapon át vizsgálták az orosz televíziók, köztük a Rosszija 24 hírcsatorna adásait. "Vitathatatlan bizonyítékokat találtak arra, hogy az orosz médiában olyan veszélyes pszichológiai befolyást gyakorló technikát alkalmaznak, amely negatív gondolatokat ébreszt. Ez a módszer, az úgynevezett 25-ik képkocka használata tiltott a nemzetközi, az ukrán, de az oroszországi jogszabályok alapján is" - hangsúlyozta.

Növelte árbevételét 2013-ban a TV2

Budapest, 2014. május 20., kedd (MTI) - A TV2 csoport tavalyi nettó árbevétele 16,2 milliárd forint volt, vagyis a társaság 13,6 százalékkal növelte azt az egy évvel korábbi pénzügyi mérlegében szereplő adatokhoz képest - az eredményekről kedden közleményben tájékoztatta a tévétársaság az MTI-t. A médiavállalat közleményében rámutat: az árbevétel-növekedést 6 százalékkal csökkenő televíziós reklámpiacon érte el. Azt is közölték: szerintük a csoport a nézettségi eredményét tekintve január óta piacvezető.

Az Együtt-PM szerint a Fidesz szóvivőjének fogalma sincs a közösségi médiáról

Budapest, 2014. május 20., kedd (MTI) - Az Együtt-PM szerint a Fidesz szóvivőjének fogalma sincs a közösségi médiáról, és zavarja annak szabadsága, esetenként szabadossága. Így reagált az ellenzéki pártszövetség Hoppál Péter, a nagyobbik kormánypárt szóvivőjének nyilatkozatára, aki keddi sajtótájékoztatóján az sérelmezte: Bajnai Gordon is megosztotta az interneten azt a mémet, amelyben a volt miniszterelnök Orbán Viktor kormányfő fejével focizik.

A UPC online-tartalmak tévéképernyőn megjelenítését teszi elérhetővé előfizetőinek

Budapest, 2014. május 20., kedd (MTI) - A UPC a digitális tévéelőfizetői számára elérhetővé teszi, hogy online-tartalmakat nézhessenek tévékészülékükön a távirányító interaktív gombjainak használatával - jelentette be Severina Pascu, a UPC Magyarország vezérigazgatója sajtótájékoztatón kedden Budapesten. A szolgáltatást egy magyar fejlesztés teszi lehetővé, amely a felhőtechnológiát alkalmazva bővíti a meglévő set-top-boxok képességeit. Használatához nincs szükség sem okostévére, sem internetelőfizetésre, ugyanakkor egyelőre csak a HD típusú set-top-boxszal rendelkező előfizetők számára elérhető.

MTVA: már egyes tévéken is elérhető a Médiaklikk szolgáltatás

Budapest, 2014. május 14., szerda (MTI) - Már egyes tévéken is elérhető a Médiaklikk szolgáltatás, amely kibővített műsorújságot, rövid, képes műsor-előzeteseket és esetenként visszanézhető műsorokat is tartalmaz - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szerdán az MTI-vel. Hozzátették: a most elindított új multimédiás szolgáltatását folyamatosan bővíteni tervezi az MTVA. Mint közleményükben felidézték: az Antenna Hungária 2013 októberében a digitális földfelszíni televíziós (DVB-T) hálózatán ingyenes hibrid televíziós (HbbTV)tesztsugárzást indított MinDig TV Plusz néven, mely a MinDig TV Infocsatornájáról indítható el. A teszt élő tévé- és rádióadásokat, kibővített programújságot, aktuális híreket, időjárás-előrejelzést, lottószámokat, webkamerás megjelenítést és szavazó-applikációt tartalmaz.

Megnyílt a Bűvösölgy, az NMHH médiaértés-oktató központja

Budapest, 2014. május 15., csütörtök (MTI) - Megnyílt a Bűvösvölgy, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) médiaértés-oktató központja csütörtökön Budapesten, a Hűvösvölgyi úton. Karas Monika, az NMHH elnöke az ünnepélyes megnyitón mondott beszédében úgy fogalmazott, hogy a médiaértés-oktató központ egy olyan oktatási intézmény, amely alkalmazkodik a kor igényeihez. A Bűvösvölgy egy gondolkodásformáló program, amely "nem tilt, hanem megenged és a helyes használatra tanít, egy ház, amely a legmodernebb eszközök segítségével készít fel a virtuális térben felmerülő kihívásokra" - jelentette ki.

Megtartotta első ülését az Országgyűlés kulturális bizottsága

Budapest, 2014. május 14., szerda (MTI) - Megtartotta első ülését szerdán az Országgyűlés Kulturális Bizottsága, amely az ellenőrző albizottság élére a fideszes Törő Gábort választotta. A következő ciklusban a kultúra mellett az oktatás, a sport és a média szakbizottságaként is működő testület elnöke Dúró Dóra (Jobbik), alelnökei Pósán László (Fidesz), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Szászfalvi László (KDNP), Ikotity István (LMP) és Törő Gábor (Fidesz) lettek, tagokként a Fidesz Demeter Zoltánt, Dunai Mónikát, Hoppál Pétert, Kucsák Lászlót, Simon Róbert Balázst és Vinnai Győzőt, az MSZP Hiller Istvánt, a Jobbik Farkas Gergelyt delegálta a bizottságba, amelynek a független Szabó Szabolcs is tagja lett.

Egységes webes keresési kritériumokat szorgalmaznak az európai médiakiadók

Róma, 2014. május 14., szerda (MTI) - Az európai napilap és médiakiadók szövetsége (European Newspaper Publishers’ Association, ENPA) szerdai római közgyűlésén elfogadott határozatában arra sürgeti az Európai Bizottságot és az uniós tagállamok kormányait, hogy a jól működő médiapiac alapvető feltételeként ismerjék el a szabadpiaci esélyegyenlőséget és az internetes keresések mindenki számára egyenlő megjelenítési kritériumait - írja az ENPA közleménye.

Media Hungary: vélemények a médiaszabályozásról és a tartalomról

Siófok, 2014. május 13., kedd (MTI) - A médiatanács tagja, Koltay András szerint azért nem rónak ki a médiákra komolyabb büntetéseket, mert a médiapiac a kényes kérdésekben jogkövető – hangzott el a Média Hungary konferencián. A Ringier igazgatója, Mihók Attila szerint nem hozták meg a várt eredményt a mobilalkalmazások.

Media Hungary: előadások tévéműsorokról és médiafogyasztási szokásokról

Siófok, 2014. május 13., kedd (MTI) - A sikeres tévéműsorok készítéséről beszélt a TV2 program- és hírigazgatója kedden a siófoki Media Hungary konferencián, ahol az érdeklődők a médiafogyasztási szokásokról is hallhattak beszélgetéseket: a 117 magyar nyelvű televíziós csatornára vonatkozó, valamint az internetes, mobiltelefonos médiafogyasztási szokásokról beszélgetett másokkal együtt Nestor Andrea (KPMG), Sere Péter (PwC) és Tari Annamária pszichológus.

Eladta a Nézőpont a rádiókat mérő Mediametert

Budapest, 2014. május 13., kedd (hvg.hu/eMasa) - A Simicska lajos üzleti köreihez közelálló Hantosi Bálint megvásárolta a Nézőponttól a hivatalos rádiós méréseket a TNS Hoffmannal közösen szállító Mediametert – írja a Hvg.hu. A lap különböző forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy a tulajdonosváltás célja a televíziós mérések piacán egyeduralkodó Nielsen monopóliumának megtörése.