Médiahírek

 

Prémium a közmédia vezetőinek

Budapest, 2012. augusztus 28., kedd (nol.hu) - Összesen csaknem 15 millió forint jutalmat kapott a négy közszolgálati médium – az MTV, a Duna TV, a Magyar Rádió és az MTI – vezérigazgatója a 2011-es munkájára – derül ki a Közszolgálati Közalapítvány által nyilvánosságra hozott dokumentumból. A közalapítvány kuratóriuma még július elején szavazta meg a vezérigazgatóknak ezt a prémiumot, amit aztán az adott intézmény büdzséjéből fizettek ki. Medveczky Balázs (MTV) 4,2 millió, Jónás István (Magyar Rádió) 4,3 millió, Belénessy Csaba (MTI) 4,8 millió és Dobos Menyhért (Duna TV) 1,1 millió forint prémiumot kapott (az összegek bruttóban értendők).

A nol.hu cikke szerint a vezérigazgatók munkaszerződése azt rögzíti, hogy bizonyos feltételek teljesítése esetén éves személyi alapbérük meghatározott százalékát kaphatják meg jutalomként. A feltételek között szerepel például, hogy elvégezzék a közmédiarendszer átalakításával kapcsolatos feladatokat, készítsék el és tartsák be az intézmény üzleti tervét, az adott médiumot ne marasztalja el a médiahatóság, ne veszítsen sajtó-helyreigazítási pert, növelje a nézettséget/ hallgatottságot/látogatottságot.

A négy intézményvezető közül az MTI vezérigazgatója keres a legtöbbet, havi bruttó 1,9 millió forintot, az adható prémiuma pedig az éves személyi alapbérének 33 százaléka. A másik három vezető egységesen bruttó 1,7millió forintot keres havonta, adható prémiumuk pedig a bérük maximum 25 százaléka. A közszolgálati kuratórium tavaly tavasszal azzal az indokkal emelte meg az MTI-vezér bérét, hogy a hírügynökség nemcsak megrendel a médiaszolgáltatást-támogató alaptól, hanem maga is előállít tartalmat, műsorokat készít, létszáma pedig a másik három cég háromszorosa. Az MTI-nél alakították ki ugyanis a közszolgálati médiumok közös hírcentrumát csaknem 150 fővel. Idén azonban már az MTI-t is leépítették, 50 főnél kisebb csontvázintézménnyé zsugorították, a vezérigazgató fizetése azonban nem változott. Információink szerint az egyik legutóbbi kuratóriumi ülésen fel is vetődött, hogy Belénessy fizetését is „igazítsák vissza” a többiekéhez, de erről nem született döntés - írja többek között a Népszabadság internetes kiadása, a nol.hu.