Jogfigyelő

  e-mail   jelszó 
elfelejtett jelszó
  • A médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő egyes törvények módosításáról

    T/7022. sz. törvényjavaslat

    A határidő lejárta előtt mintegy három héttel nyújtotta be a Kormány az Országgyűlésnek a médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő egyes törvények módosítására irányuló T/7022. sz. törvényjavaslatot (Javaslat). A módosításokat az Alkotmánybíróság 165/2011. (XII. 20.) AB határozata tette szükségessé, amely az Smtv. egyes rendelkezéseit a kihirdetését követő naptól kezdődő illetve 2012. május 31-i hatállyal megsemmisítette. A Javaslat alapvetően az újságírói forrásvédelem, a médiatörvények sajtótermékekre kiterjedő hatálya valamint a Média- és Hírközlési Biztosra vonatkozó szabályok témakörét érinti.

    2012.
    05.10.
  • Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról (az Smtv. módosítása)

    T/5004. sz. törvényjavaslat

    Az év végi hajrában megdöbbenve fedezzük fel sorra a törvényjavaslatokban a médiát érintő törvények módosítását. Vannak olyanok, amelyek tényleg csak más törvényekhez kötődő elnevezésbeli változásokat hoznak, van olyan, amely technikai módosítás címén érdemi aggályokat is felvet, és van olyan, amely a törvény lényeges tartalmát is érinti. Ilyen módosítás található a T/5004. sz. törvényjavaslatban, amely az újságírói forrásvédelem amúgy is gyönge bástyáján üt újabb méretes rést.

    2011.
    11.20.
  • Egyes törvények Alaptörvénnyel összefüggő módosításáról (az Mttv. módosítása)

    T/5001. sz. törvényjavaslat

    A 2012. január 1-én hatályba lépő Alaptörvény nem csak tartalmi változásokat hoz, hanem az elnevezések módosulása miatt átírja a jogszabályok jelentős részét is. A Kormány salátatörvény formájában nyújtotta be a T/5001. sz. törvényjavaslatot, mely az Alaptörvény hatálybalépéséből következő, javarészt technikai változtatásokat tartalmaz. Ez a törvényjavaslat érinti a médiaszolgáltatásokról és tömegkommunikációról szóló 2011. évi CLXXXV. törvény (Mttv.) rendelkezéseit is. A javaslat két jelentősebb és jónéhány technikai változtatást hoz.

    2011.
    11.19.
  • Egyes törvények Alaptörvénnyel összefüggő módosításáról (az Smtv. módosítása)

    T/5001. sz. törvényjavaslat

    A 2012. január 1-én hatályba lépő Alaptörvény nem csak tartalmi változásokat hoz, hanem az elnevezések módosulása miatt átírja a jogszabályok jelentős részét is. A Kormány salátatörvény formájában nyújtotta be a T/5001. sz. törvényjavaslatot, mely az Alaptörvény hatálybalépéséből következő, javarészt technikai változtatásokat tartalmaz. Ez a törvényjavaslat érinti a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény (Smtv.) rendelkezéseit is. A 195. alcímben szereplő módosítás tartalmilag három részből áll.

    2011.
    11.19.
  • Az Országgyűlésről (a médiát érintő részeiben)

    2012. évi XXXVI. törvény

    Az Országgyűlésről szóló T/6391. sz. törvényjavaslat tartalmából korábban a sajtó leginkább a frakcióalakítás szabályainak változását valamint az országgyűlési fegyveres őrség kialakítását emelte ki. Kevésbé ismert, hogy vannak benne a médiára vonatkozó részek, sőt, még az Mttv. módosítását is tartalmazza. Az elfogadott törvény ebben a részében a kihirdetése másnapján, április 20-án hatályba is lépett. Új szabályai kötelezővé teszik a saját zártláncú közvetítéseket a nyilvános ülésekről, tartalmazzák a médiaszolgáltatókra parlamenti tevékenységük során vonatkozó korlátozásokat, de tartalmi és formai előírásokat (!) is tartalmaznak az országgyűlési közvetítésekre nézve – igaz, ez utóbbi csak a televíziós médiaszolgáltatókat érinti.

    2012.
    04.19.
  • Egyes törvények Alaptörvénnyel összefüggő módosításáról (az Mttv. módosítása)

    2011. évi CCI. törvény

    A 2012. január 1-én hatályba lépő Alaptörvény nem csak tartalmi változásokat hozott, hanem az elnevezések módosulása miatt átírta a jogszabályok jelentős részét is. Az Országgyűlés salátatörvény formájában fogadta el a 2011. évi CCI. törvényt, mely az Alaptörvény hatálybalépéséből következő, elvileg technikai, esetenként azonban érdemi változtatásokat is tartalmaz. Ez a törvény érinti a médiaszolgáltatásokról és tömegkommunikációról szóló 2011. évi CLXXXV. törvény (Mttv.) rendelkezéseit is.

    2012.
    01.02.
  • Egyes törvények Alaptörvénnyel összefüggő módosításáról (Smtv. módosítása)

    2011. évi CCI. törvény

    A 2012. január 1-jén hatályba lépő Alaptörvény nem csak tartalmi változásokat hozott, hanem az elnevezések módosulása miatt átírta a jogszabályok jelentős részét is. Az egyes törvények Alaptörvénnyel összefüggő módosításáról szóló 2011. évi CCI. törvény alapvetően technikai változtatásokat tartalmaz, de vannak érdemi rendelkezései is. A törvény érinti a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény (Smtv.) rendelkezéseit is.

    2012.
    01.02.
  • Az Alkotmánybíróság határozata jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány és alkotmányjogi panasz tárgyában (Smtv., Mttv.)

    1746/B/2010. AB határozat

    Az Alkotmánybíróság a mai napon határozatot hozott  a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény (Smtv.) és a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (Mttv.) rendelkezéseit érintő indítványok ügyében. A határozat egyes rendelkezéseket megsemmisített, másoknál mulasztásos alkotmánysértést állapított meg, egyes indítványokat elutasított, másokat egyszerűen el sem bírált.

    2011.
    12.19.
  • A demokratikus alapjogokat biztosító médiaszabályozást követel a MÚOSZ
    Budapest, 2012. május 19., szombat (OS) - A médiatörvények eddig megismert módosítási javaslatai alapján a médiahatóság egypárti összetétele nem változik, a frekvenciapályáztatás folyamata pedig átlátszó aktuálpolitikai játszmává silányul – olvasható a MÚOSZ mai Küldöttgyűlésének kezdetén elfogadott állásfoglalásban. A testület az uniós intézményeknek tett ígéretének teljesítésére szólítja fel a törvényhozókat.
  • LMP: a médiatanács nem végrehajtatni, hanem megváltoztatni akarja a törvényeket
    Budapest, 2012. május 18., péntek (MTI) - Egy a fideszes Menczer Erzsébet által benyújtott és pénteken a parlamentben elfogadott módosító indítvány nyomán a Klubrádió annak ellenére fővárosi frekvencia nélkül maradhat, hogy kettőt is elnyert - mondta pénteki, parlamenti sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely. A frakcióvezető-helyettes szerint mindez azért van így, mert a médiahatóság nem végrehajtatni, hanem megváltoztatni szeretné a törvényeket.